2025. május 25., vasárnap

Népliget

Meleg is volt, meg 3 vízhólyag (rajta tapasszal) a talpamon 😂 úgyhogy szenvedtem rendesen, de azért a tervezett 10 km-t nem akartam lecsökkenteni.








 

2025. május 11., vasárnap

„21 év–21 km” – EU-s futás

SIKERÜLT!!! Ma végre minden összejött! Azon gondolkodtam, hogy az eddigi futásokon miért nem sikerült ugyanez, de sebaj, most megvan!
Jó idő volt, vagyis hűvös, szinte hideg, nekem ez az ideális, nem a hőség ami tavaly volt ugyanekkor.
Jól állítottam a ratiot, 65/25. Azt is megfogadtam, hogy minden frissítő ponton megállok 2-3 korty vizet inni, és nem iszok iso italt, nehogy attól fájjon a gyomrom. Vittem gumicukrot és azt rágcsáltam, ez bevált. A nap kisütött jó 20 percre, gondoltam is hogy ebből baj lesz, de aztán szerencsére megint befelhősödött.
Vicces volt, hogy amikor gyalogoltam, 2 ember is kedvesen biztatott, hogy ne adjam fel 😂
Amikor elértem a 2 órát és láttam, hogy 17 km felett van a megtett táv, akkor már tudtam, hogy nem lesz baj, végig bírni fogom és reménykedtem a 2,5 óra alatti időben. Amikor már csak 0,5 km volt hátra, 02:22-nél, tudtam hogy meglesz a várt idő is, annak ellenére, hogy még előttem volt egy utolsó emelkedős kanyar a Lánchíd előtt fel kellett kanyarodni vissza a Szabadság térre.
Majdnem elsírtam magam 😁 És alig kaptam levegőt amikor megálltam a célban, de ez csak pár percig tartott. És végre nem görcsölt be semmim!
Közben Sanyi is odaért a gyerekekkel. Hát, ők nem voltak túl lelkesek, valószínűéeg azért nem hűvös volt az idő. Pedig nagyon sok program volt, rengeteg kézműveskedés és játék lehetőséggel. Aztán a churros és utána a meglepően színvonalas Majorka bábszínház előadása (Gyurka citerája, amit még én is élveztem és rengeteget nevettem a darabon) megtette hatását, na meg a nap is kisütött - innentől sikerült ellazulniuk és élvezni a programokat.